1949. április 6. a Szertartások Kongregációja engedélyezi az illetékesség megváltoztatását, és megadja a felhatalmazást arra, hogy a halál helye szerint illetékes funchali püspök helyett a bécsi érsek indítsa el az ún. előzetes vizsgálat lefolytatását

1949. július 11-1954. április 1. lebonyolításra kerül Bécsben az előzetes vizsgálat, amit egyidejűleg és kiegészítésképpen lefolytatnak Luxemburgban, New Yorkban, Friburgban, Párizsban, Le Mans-ban és Madeirán

1954. május 22. a Szertartások Kongregációja elrendeli az előzetes vizsgálat anyagáról készített hiteles másolatok hivatalos átvételét, vagyis a hatalmas, tizenhárom kötetes lepecsételt iratcsomó felbontását

1955. május 7. a Szent Offícium állásfoglalásában - „Nihil obstat” - nem emel kifogást az eljárás római lefolytatása ellen

1966. január 27. a Kongregáció bíboros prefektusa az Ügy állásáról jelentést tesz a pápának

1969. május 19. a kiegészítő iratok benyújtása az új elnevezésű Szenttéavatási Kongregációnak

1971. november 23. Isten Szolgája írásairól elkészül az összefoglaló jelentés, benne az összes cenzori véleménnyel

1972. április 1. Károly király égi születésének 50. évfordulóján, illetékes egyházi bizottság és a család képviselőinek jelenlétében Madeirán sor kerül a sír és a koporsó fölnyitására: testét romlatlan állapotban találták

1973. november 3. a Kongregáció rendes ülésén elrendelik a vitatható kérdések tisztázását

1975. november 18. Bécs főpásztora kiegészítő eljárás lefolytatását indítványozza Isten Szolgája bizonyos történelmi felelősségének vizsgálatára

1975. december 5. Magyary Gyula helyét új posztulátor foglalja el

1977. július-október négy ülésen lezárul a vitatott kérdések tárgyalása

1988. június 17. a Kongregáció hitelesíti az egyházmegyei vizsgálatok törvényességét

1994. február 10. elkészül az ún. Positio, a tizenhárom kötetnyi dokumentáció majdnem háromezer oldalas összefoglalója

1995. megkezdődik az érdemi vizsgálat a történészekből álló bizottság előtt

2002. október 29. a teológusokból álló bizottság meghozza döntését, miszerint Károly hősies fokon gyakorolta az erényeket, ezt a döntést utóbb a Kongregációhoz kinevezett bíboros és püspök atyák jóváhagyják, minekutána közös határozatukat a Kongregáció bíboros prefektusa előterjeszti a pápának

2003. április 12. II. János Pál pápa jelenlétében kihirdetésre kerül az a legfőbb pásztori tekintélyével megerősített dekrétum, amely elismeri Károly király hősies erénygyakorlatát, életszentségét, ettől a naptól fogva Isten Szolgáját megilleti a Tiszteletreméltó cím

2003. december 20. pápai dekrétum hitelesíti a Károly király közbenjárására Brazíliában, 1960-ban történt csodás gyógyulást

2004. október 3. a boldoggá avatás kitűzött időpontja

Kilenced Károly király életszentségéről

Boldoggá, és reményeink szerint majdan szentté, nem az Osztrák-Magyar Monarchia végzetszerűen tragikus sorsú uralkodóját avatja a pápa. Nem sikereit és kudarcait magasztalja föl az egyház, hanem Károly hitvalló személyiségét és hősies kegyelmi életét. Képzeletben társuljunk hozzá, és járjuk végig ezt a kilenc napra felfűzött novénát!

1. lelki nap: hit és imaélet

Ha a sankt pölteni püspökről beszélt, soha nem mulasztotta el megjegyezni: „Ő keresztelt meg engem, és én nem tudok eléggé hálás lenni ezért.” Ha más vallásúakról esett szó, gyakran a legnagyobb szeretet hangján így szólt: „Szegényke nem részesült a mi hitünk adományában, imádkoznunk kell érte.” Parzhami Szent Konrád testvértől tanulta: „A kereszt az én könyvem. Ránézek, s azonnal megtanít, mit kell tennem az adott helyzetben.” Szeretett hitvesének mondta élete alkonyán: „Annyi imádkoznivalóm van még, te nem is tudod, mennyit imádkozom.”

2. lelki nap: szentségi élet

Naponta többször hallhatták tőle családtagjai: „Meg kell néznem a kápolnában, hogy vajon nem aludt-e ki az örökmécses”. Ilyenkor mindenki tudta, hogy a szemrevételezés mellett rövid adorálás következik. Étkezések után is rendszeres volt a szentségimádás, ugyanúgy, ahogy Mindszenty József mindenkori lakhelyén. Az éjszaka sötétjében sokszor látta a család az örökmécses fényénél imádkozó királyt.

A király haláltusája olyan volt, mint egész élete: Isten keresése és a szentségek megbecsülése. Fél órával végleges elköltözése előtt, magához vette az Úr Jézus Szent Testét. Arca sápadt volt, szürke és a sok szenvedéstől nagyon megviselt. Alig hogy egyesült az Úrral a szentáldozásban, mennyei öröm töltötte el arcát, és ez a ragyogás elkísérte a földi halálon át az „égi születés” örök boldogságába.

3. lelki nap: erényes családi élet

Károly Máriacellben kérte meg Zita kezét, az Oltáriszentség közvetlen közelében. A Szűzanyára bízták magukat. Jegygyűrűjükbe ezeket a szavakat vésették: „Oltalmad alá futunk Istennek Szent Szülője”. Gyermekeiket a Szent Szűz oltalmába ajánlották, és három éves korukig csak Mária színeibe, fehér és kék ruhába öltöztették. Nemcsak imádkozni tanították meg őket, de az alapvető hitismeretre is. Gyakran Károly tartotta ezeket a családi hittanórákat. Utóbb mindegyiküket katolikus iskolába járatták. Amikor Ottó elsőáldozó lett, 1918. október 2-án, Károly király az egész családot Jézus Szentséges Szívébe ajánlotta. Hitveséhez intézett egyik utolsó mondata így szólt: „Végtelenül szeretlek téged, találkozunk Jézus Legszentebb Szívén!”

Eucharisztia, Jézus Szíve tisztelet, állandó kapcsolat Máriával, a szentekkel és az angyalokkal, ezek voltak lelki életének hármas alappillérei.

4. lelki nap: az istenes uralkodó

Károly király számára fontos volt, hogy Isten szent neve minden törvényében szerepeljen. Nem azért, hogy hivalkodjon hitével, hanem mert meggyőződése szerint az uralkodás és minden törvény alapja és indítéka Isten és a felebarát szeretete. Elrendelte, hogy törvények védjék az olvasót a durva és obszcén kiadványoktól. Minden erejével támogatta a katolikus sajtót, és a szegény sorsú ifjak papi képzését. Szorgalmazta a tábori lelkészek számának növelését, katonái között rózsafüzért osztott szét. Nagy mecénása volt a katolikus ifjúsági szervezeteknek. Hivatalnokai, akik korábban alig-alig jártak a vasárnapi szentmisére, az ő uralkodása alatt állandó vallásgyakorlóvá váltak.

Ellenségei Károlyt vallási fanatikusnak tartották, azt mondták róla, hogy „olyan, mint egy közép-európai pápa”. Svájci száműzetésében sokan keresték föl közülük azzal a szándékkal, hogy bizonyos ellenszolgáltatásokért cserébe visszasegítsék őt a hatalomba. A király mindannyiszor visszautasította őket: „Katolikus uralkodó vagyok, nem paktálok le az ördöggel, még a trónom visszaszerzése érdekében sem.”

5. lelki nap: a béke fejedelme

Károly király az emberek szívébe látott, mégis tartózkodott attól, hogy mások hibáit szóvá tegye. Soha nem tűrte, hogy jelenlétében másokat szidalmazzanak, vagy kibeszéljenek. Mindig azt mondta ilyenkor: „Ki tudja, az ő helyükben mi hogyan cselekedtünk volna”. Békesség lakott a szívében.

1914-ben mondta: „Aki ismer engem, az jól tudja, hogy mennyire szeretem Ausztriát és Magyarországot. A szükség órájában mindig hazám oldalán állok. Aki ismer, azt is tudja, hogy katona vagyok, s mint ilyen, arra tanítottak, hogy miként kell helytállni a csatatéren. Mégsem tudom megérteni azt, hogy az emberek hogyan tudnak örülni egy háborúnak, és hogyan tudják ilyen ünnepléssel fogadni annak kitörését.” Egyetlen igazi szövetségesével, a pápával együtt minden tőle telhetőt megtett a háború befejezése érdekében.

6. lelki nap: a hűséges uralkodó, népeinek prófétája

Koronázási esküje ezekkel a szavakkal kezdődik: „Esküszöm az élő Istenre, a boldogságos Szűz Máriára, és Istennek minden szentjeire...”

„A fényes liturgiából mindkettőnk lelkét az a szertartás érintette meg a leginkább, amikor Károly az oltár lépcsőjén letette fogadalmát, és az eskütétel után felkenték őt az igazság fejedelmévé és a béke védelmezőjévé. Ez az Isten színe előtti fogadalom szó szerint megegyezett azzal a politikai célkitűzéssel, amit ő a trónon meg kívánt valósítani: igazság és béke. Olyan mélyen megérintett bennünket ez az eskütétel, hogy szavak nélkül is eggyé forrtunk a teljesítésében.” – emlékezett Zita királyné.

Megpróbáltatásait prófétai ihletettséggel előre látta, amikor a koronázás estéjén a kivilágított Budapestre nézve így szólt feleségéhez: „Most »Éljent« kiáltanak, de nem sokára a fejemet követelik majd!” Ausztria német bekebelezését ugyancsak előre látta, és halálos ágyán megjövendölte családja későbbi sorsát.

7. lelki nap: keresztútjárása

Károly király mielőtt élete utolsó keresztútjára lépett, Tihanyban minden szenvedését, a legapróbb lemondásokat is, a szenvedő Krisztushoz társulva felajánlotta Magyarországért, a Monarchia más népeiért és a világegyházért. Károlyt vele született és erényes életével megőrzött lelkesedése és optimizmusa sohasem hagyta el, jó szívvel tudta mondani: „Mindenért hálás vagyok, amit az én szerető Istenemtől kapok! Ha a jótéteményeket örömmel fogadjuk az Ő szent kezéből, akkor hasonló hálaadással kell fogadnunk azt is, ami első látásra terhesnek tűnik.”

Károly királynak volt egy halotti keresztje, amit mindig magánál tartott, ez volt az a jogar, amit senki nem vehetett el tőle, végső győzelmének, örök jutalmának a záloga. Utolsó elmélkedésének témája Krisztus szenvedésének és megváltó halálának nyitánya, a főtanács ítélete, és Jézus szavai a templomszolgához: „Ha igazat szóltam, miért ütsz meg engem?”

8. lelki nap: lelki öröksége

„Az evilági javak és biztosítékok mind semmivé válnak az isteni gondviselés fényében. Mi csakis Benne bízunk, Ő mindenek fölött áll!” Károly „mindig az egyenes utat választotta. A jó tulajdonságait erősítette, a gyarlóságait leküzdötte. A jóra, a tökéletesre törekedett, de nem csak a nagy dolgokban, hanem az élet minden apró kihívásában. Ha választania kellett, mindig a jobbat, ha nem volt jobb, a nehezebbet választotta.” Minden cselekedetében uralkodója volt saját magának, és ahogy ő maga mondta, „ez volt a legnehezebb uralkodás.”

„Nyomorult egy alak volnék, ha minden jót, amit tettem, az elismerés végett cselekedtem volna. A jóságos Isten, akinek szeretetétől vezérelve teszem a dolgom, mindenért bőkezűen megfizet majd nekem. Minek akkor nekem már most az elismerés.” Élete végén minden ellene vétőnek megbocsátott. Életcélját így fogalmazta meg: „Imádkozni, böjtölni, gyakorolni az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit, hogy az Úr Jézus minél inkább a kedvét lelje bennünk!” Halálos ágyán mondta szeretett feleségének: „Hogyan lehetnénk dühösek, hogyan panaszkodhatnánk akkor, amikor minden vágyunk Isten akaratának teljesítése, és abban, ami velünk történik, nem lehet nem fölismerni Isten jó szándékát és a mi földies gondolkodásunkon túlmutató terveit! Ha felismerjük az Ő szent akaratát, akkor minden úgy van jól, ahogy van! Add Uram, hogy soha ne panaszkodjunk!”

9. lelki nap: megdicsőülése

Egyik munkatársa, Károly uralkodásának utolsó időszakában, megmagyarázhatatlan isteni sugalltra, egy alkalommal így szólt: „Áldjon meg engem!” Károly tétovázott, de a megszólítás - „Hazámnak atyja és fejedelme!” - eszébe juttatta a koronázás mély értelmű fohászait, és a legnagyobb alázattal a kereszt jelét rajzolta beosztottja homlokára. Az illető később így nyilatkozott: „Tudom, hogy abban a pillanatban egy szent áldásában részesülhettem, és ennek az áldásnak az ereje egész életemen végigkísér!”